, (tar-t-ó) mn. és fn. tt. tartó-t. 1) Folytonosan létező, el nem múló, épen maradó. Sokáig tartó meleg, hideg eső. Századokig tartó épület. Harminczévig tartó háboru. 2) Bizonyos irányban haladó. Nyugotról kelet felé tartó felhők. 3) Valamitől ovakodó, távolodó. Rablóktól tartó utasok. 4) Valamely helyzetben vagy irányban marasztaló, valamit leesni vagy távolodni nem engedő. Hidtartó oszlopok, czölöpök, lánczok. 5) Valamivel biró. Marhatartó, juhtartó, lótartó gazda. 6) A székelyeknél tartó ember, v. csak tartó, akit, semmit nem keresvén, táplálni kell. (Ferenczi János), t. i. szenvedőleg értve: aki tartatik. V. ö. TART, önh. és áth.
Használtatik önálló főnevül is, vagy valamely viszonyszóval öszvetéve. Gyertyatartó, ruhatartó, kincstartó, puskaportartó, ebtartó, helytartó, sótartó, számtartó, tömlöcztartó, tűtartó, zászlótartó stb., melyeket l. saját rovataik alatt.