, (társ-a-ság) fn. tt. társaság-ot, harm. szr. ~a. 1) Széles ért. több személyek serege, csoportozata, kik bizonyos viszonyban egymással öszvekötve élnek, milyen a polgári, vallási társaság általán véve. 2) Különösen testület, melyet oly személyek képeznek, kik valamely köz czélra bizonyos szabályok szerint egyesültek. Tudományos, szépmüvészeti, kereskedelmi társaság. Agarász-, vadásztársaság. 3) Több személy öszvejövetele, együttléte, barátságos beszélgetés, mulatás, értekezés stb. végett. Társaságba menni. Többek társaságában utazni. Játszók, zenélők, tánczolók társasága. Elvonni magát a társaságtól. Némileg különbözik: társulat; l. ezt.
E szóba a közép a kiejtési könnyebbség végett toldatott be, a Müncheni codexben is csak társság áll: "Alajtván ke(dég) ő neki a társág (társság) között voltát. Lukács. II.
Hasonló módon furakodott közbe gyorsaság, bölcseség, nyerseség, mint két mássalhangzóval végződő törzs szókba az a és e, ezek helyett: gyors-ság, bölcs-ség, nyers-ség.