, (tar-j-ag) fn. tt. tarjag-ot, harm. szr. ~a. 1) Mérges fakadék, vagy bibircsó, vagy csomó az állati testen, különösen a szarvasmarhákon. Szegedi tájszólással: taragy v. táragy. (Nátly József). V. ö. TÚR, fn. 2) A lopvanőszök seregéből való növénynem, mely a fák kérgén vagy a köveken tenyészik, s leveletlen ripacs- és szömörcsféle kicsucsorodásokból áll, és némileg az állati tarjaghoz hasonló. (Verrucaria). Minthogy a tarjagot máskép sarjuzás-nak is mondják, valószinü, hogy gyöke a kinövésre vonatkozó tar v. sar, sarj.