v. TARGONCZA, (tol-og-oncz-a?) fn. tt. targonczá-t. Egyik végén kerékkel ellátott, saráglyás dereku, vagyis fenekű jármű, melyet két nyélnél fogva ember tol, vagy maga után húz. Némely tájakon am. taliga. Egy eredetü vele, de abban különbözik tőle talicska, hogy ennek ládája van, melybe a terhet rakják. Magyar elemzéssel mindkettőnek gyöke tal vagy tol, s mindegyik kicsinző képzővel alakult. Azonban figyelmet érdemel a mongol tergen szó, mely szekeret jelent; ehhez járulván a kicsinző cza képző, s az egész szó mély hangu önhangzókat vevén fel, lett legegyszerübben: targoncza. Gyarmathi Sámuel a német tragen, különösebben Tragkarren szóval egyezteti. Némely tájkiejtésben tarboncza, torboncza.