, (tár-gy) fn. tt. tárgy-at, harm. szr. ~a. 1) Régen jelentette azon czélpontot, vagy czélul kitett köralaku testet, melyre a lövészek irányozni szoktak. Molnár Albertnél: meta, das Ziel, Schieszscheibe. Szabó Dávidnál is am. czél. Tárgy közepe (centrum metae. Pázmán Kal. 607. l.). Innen tárgyalni valamit, am. czélba venni, mint Dugonics közmondásai közt olvasható 2. R. 136. l. Ha madárra tárgyalsz, íjadat ne pöngesd. 2) Újabb korban átv. ért. minden lény, melyre gondolkozásunkat, vagy érzékeinket, vágyainkat, vagy akaratunkat irányozzuk, szóval amit bizonyos tekintetben figyelemre, szemügyre veszünk, s mintegy czélul tűzünk ki magunknak, (latinul: objectum, németül: Gegenstand). Ennél fogva, beszéd, értekezés, tanácskozás tárgya, amiről beszélünk, értekezünk, tanácskozunk; szeretet tárgya, bizonyos személy, vagy dolog, kire vagy mire szeretetünket irányozzuk; más tárgyat tűzni ki vitatkozásra; némely tárgyakra irányozni, másokról elvonni a gyermek figyelmét. Elemzésére nézve legközelebb áll hozzánk tárt vagyis tárult dolog, kitárult valami, t. i. ami valamely czélból előnkbe tárul, vagy mit előnkbe tártak. Azonban minthogy e szónak eredeti tulajdon értelme czéltáblára látszik vonatkozni, az sem valószinűtlen, hogy elemezve tál-gy; azaz czéltányér. Második jelentése átvitt v. képes alkalmazásu. V. ö. TÁRCSA. Egyébiránt ha a latin meta és meo észjárásból indulunk ki, s a tárgyat szükebb értelemben oly czélpontnak veszszük, melyet menve futva kell elérni; úgy a tart igének azon jelentéséből is értelmezhetnők, melynél fogva valahova tartani, neki tartani a hegynek, Budára tartani, am. valahova menni, neki menni a hegynek, Buda felé menni, mi szerint a tárgy oly pontot jelentene, melynek neki kell tartani, és így eredetileg rövid hangzóval bírt.