, (tüz-es) mn. tt. tűzes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Ami ég, szikrázik, lángol, lobog; parázsos. Tüzes vas; tüzes vassal sütögetni valamit. Tüzes fogó; tüzes kanócz; tüzes lapda vagy golyó; tüzes szén; tüzes faüszök; tüzes perje, hamu. Tüzes (tengeri) tolvaj Molnár Albertnél és Szabó Dávidnál. (Alkalmsaint a piratát akarták érteni alatta, nem tudván, vagy nem figyelvén reá, hogy pirata nem a πυρ (tűz) névtől, hanem πειραω igétől jön, mely am. vállalkozni, szerencsét próbálni; miért helyesebben ma kalóz-nak illetőleg tengeri kalóz-nak hivjuk, mely a kaland szóval egy eredetü). Tüzes áldozat. Tüzes ember, bolygó tűz. Tüzes adta! mennykőadta (káromkodó szó). 2) Tüzhöz hasonló szinü. Tüzes ég, csillagos ég, fölső ég. Tüzes liliom. Tüzes felhő. Tüzes kigyó. 3) Tüzhöz hasonló forróságu. Tüzes arcz; tüzes fekély; kelés. 4) Átv. ért. szeszes, erős, vérizgató. Tüzes bor, ital. Továbbá a maga nemében fölötte élénk, erős indulatú, forró szenvedélyű. Tűzes legény, tüzes menyecske. Tüzes csók, tüzes szerelem. Tüzes tekintet, szem. Tüzes beszéd. Adják e nevet lovaknak is. Tűzes ne! 5) A székelyeknél eléjön tizes v. tízes helyett is, midőn jelentése: tíz egyenlő darab szántóföldből álló táblarész. (Szabó Elek.)