, (tűz-hely) ösz. fn. 1) Általán minden hely, melyen rendesen tűzet rakni, tüzelni szoktak, pl. a pásztorok tűzhelyei a mezőn. 2) Hely, hol tűzveszély volt. Szokottan: Égés helye. 3) Mesterségesen rakott falféle emelvény, hol bizonyos munkához szükséges tüzet raknak. Kovácsok, lakatosok tűzhelye. Különösen a konyha fölszereléséhez tartozó ilyetén emelvény, melyen főzni, sütni szokás. Sárból, téglából rakott tűzhely. Takaréktűzhely, Gömörben, Tornában: tüzpaly v. tűzpó; l. ezeket. Molnár Albertnél eléjön tűzhely feje, a régibb alkatu konyhákban a kéménynek a tűzhely fölé illesztett öblös része (der Mantel ober dem Heerde). 4) Tűzhelynek nevezik némely tájakon a kemencze vagy házak fala mellé sárból vagy téglából rakott s ülőhelyül szolgáló padot is; néhutt ez máskép: tűzpad v. tűzpadka. Talán mivel ezen helyeken, padokon ülve a tűznél melegszenek; vagy a házak falánál (rendszerént a déli oldalon) a nap oda tűzik. V. ö. TŰZIK. 5) Átv. mint a családi laknak szükséges kelléke jelent házat, melyben bizonyos csatád lakik. Tűzhelyeinket kénytelenek voltunk elhagyni.