, fn. tt. tügy-öt, v. ~et. A régi iratokban jelenti az embernél az orczának azon oldalait, melyeket köznyelven pofának nevezünk; az állatoknál pedig ezek vastag nyakát, lebenyegét. (A Vulgatában mindkettő maxilla szóval van kifejezve, mely Párizpápainál: állcsont, állkapcza). "De ha megcsapand tégedet jog tügyödre (deateram maxillam tuam) tartsad annak a másikat es. (Müncheni cod. Máté V.) "Ěs kicsapandja egyik tügyödet. (Ugyanott Luk. VI.). "És leszek őnekik monnal (mintegy) felmagasztató iga ő tügyökön (Károlyinál: mint a ki a jármot a baromnak nyakában megkönnyebbítik; Tárkányinál: mint ki az igát fölemeli nyakokról quasi exaltans jugum super maxillas eorum. Ozeas. XI. A Bécsi codexben hibásan "Capitulum tized kétszer áll).
Véleményünk szerint, valamint a pofa a fölfuvódásra vonatkozó puffad, pöffed, pöfeteg szókkal áll fogalmi és hangi rokonságban: hasonlóan a tügy oly hason hangu szókkal egy eredetű, melyek valami tömöttet, dudorút jelentenek, mint tőgy, tüdő is. V. ö. TÜGYES; TÜDŐ; TŐGY. Egyébiránt rokon hozzá mongolul: tügüsi (das Ende der Kinnlade, wo die Zähne aufhören, les deux côtés de la mâchoire où finissent les dents). A mongolban is a tüg düg gyökök teljest, tömöttet, gömbölyüt jelentenek, mint több származék mutatja, pl. tügel am. teljes, tügerik v. tügürik am. kör, gömböly; dügüreng am. teli, töltött. A persában túde am. halmaz, domb (Haufen, Hűgel).