, fn. tt. tű-t, tb. ~k, harm. szr. ~je. A hasonló alakú hű, bű, nyű, mű, szű, sű nevektől abban különbözik, hogy v nélkül kap ragot, illetőleg képzőt, és ragozáskor is megtartja hosszu önhangzóját: tűt, tűk, tűs, tűz, nem tüvet, tüvek stb. Kivétetik a tüvis származék. 1) Némely növények vékony, hegyes, szurós sarjai, milyenek az ugynevezett tüvisek, tüskék szálkái, vagy a fenyvek levelei. 2) Ezekhez némileg hasonló eszközök vasból, rézből stb., melyek különféle használatra valók. Rézmetszők, aranymivesek tűje. Kötőtű, füzőtű, hajtű, iránytű v. delejtű, gombostű, tűzőtű, himzőtű, spékelő (szalonna-) tű. 3) Legszorosb ért. aczélból készült, egyik végén vékonyka hegyes, másikán fokos, likas, és varrásra használt eszköz, varrótű. Tű hegye. Tűhegyre állítani valamit, élire állitani (suf die Spitze stellen); l. TŰHEGY. Tű foka, l. TŰFOK. Tűvel megszúrni, fölszúrni valamit. Ujjába ment a tű. "Gyönge tűvel varrott szép sátorernyőket. Gróf Zrinyi Miklós. (Siklós alatt). Keresni mint a tűt, v. mindent tűvé tenni t. i. a keresésben mindent fölhányni. Tűvel keresi kenyerét, azaz varrással. Átugorja még a száz tű hosszát, (km.) azaz ifju erejében van. Tűn kezdik a lopást. (Km.). Ki tűt lopott, ökröt is próbál. (Km.). Nincs tű köztünk, hogy össze ne férjünk. (Km.)
Mongolul: dzü v. dzeü v. dzegü v. dzegün (aiguille à coudre, aiguille. Kowalewszki ,dzsü és ,dzegü alatt), honnan dzegü-kü am. tűz-ni; dzegü-tü am. tüské-s.