, fn. tt. tutaj-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Egymás mellé gúzsolt, vagy szegezett fenyüszálakból álló vízi jármü; máskép: talp. Az Erdészeti Műszótár szerént a tutaj több talpból áll. Tutajon szállitani deszkát, zsindelyt, sót. 2) Szeged tájékán igy nevezik az összefűzött nád-, vagy gyékény-káka-szárakat. Vizenyős helyeken oszlopokra, és nádtutajokra épitik a házikókat. A tiszamelléki gyermekek gyékénytutajon tanulnak úszni.
A tutaj szó valószinüleg a tovauszástól vagy té-tova, ide-tova hányatástól vette nevét; ezért néhutt, mint idősb Mándy P. följegyzette, máskép: lábbó (mintegy, lebegő). A hajó szóban is a hajladozás fogalma látszik rejleni. Egyébiránt persául tóti () am. hajó (navis. Vullers 3. pont alatt), továbbá keleti török nyelven: tufa () am. nád. (Rohr. Zenker).