, TÚNYA, mn. tt. tunyát. 1) Kinek kevés tevékenységi, működési hajlama, ösztöne van, lomha, lusta, rest, lajhár; más ejtéssel különösen a székelyeknél: tonyhó, Balaton mellékén: tohonya. Mennyiben a rögzött tunya ember testét, illetőleg tagjait elhagyja, s nem egyenesen és feszesen, hanem meggörbedve, sunnyogva szokott járni, innen a fönnebbi jelentésnél fogva hihető, hogy a tunya nevezet gyökben rokon a sunya, hunya, henye, kunya szókkal. 2) Molnár Albertnél (Eder kiadásában) régiesen am. könnyü, mely jelentése a székelyeknél e kifejezésben: tunya neki (= könnyü neki, v. tenni könnyü neki) Kriza J. szerént ma is divatos pl. tunya a nagy gazdának nagy asztagot rakni. Molnár Albert az első jelentésben hosszu ú-val, a 2-ikban pedig rövid u-val irja; a népnyelv általában rövid u-val ejti.
Ha mindkét jelentésre nézve alapul az első pont alatti tohonya szót veszszük, melytől a székely tonyho, csak hangáttétel által különbözik, gyökként azon tuh elemet tekinthetjük, melyből tuh-ad, tuh-aszt, tuh-odik, s tuh-úl is erednek; ezen származékok szerént abban a duzzadás fogalma rejlik, honnan tohonya (összevonva: túnya) eredetileg valami duzzanót vagy duzzadtat jelentene; tehát átvitelesen egy részről lomhát mint a duzzadt test; más részről könnyüt, mint a duzzadt hab. Egyébiránt mandsu nyelven duyen (olvasd: dujen) am. hanyag, lassu; barátjai iránt hideg (nachlässig, langsam; kalt gegen seine Freunde); továbbá Budenz J. szerént lapp nyelven tokkones am. haszontalan, gyáva (inutilis, iners).