, (tud-ó-os v. tud-ó-s) mn. és fn. tt. tudós-t, v. ~at, tb. ~ak, mint fn. tárgyesete: tudós-t, tb. ~ok; kicsinezve: tudóska, tudósocska. 1) Általán, különösen népnyelven: a ki valami felől tud, s ez által mintegy részt vesz benne. Te tudós vagy benne, ki lopta el a pénzt. Aki miben tudós, abban gyanus. (Km.).
"Erre mit feleljen, forgatja magában,
Csak ő maga tudós titkos szándékában.
Gyöngyösi István. (A Murányi Vénus).
Túdóssá tenni régiesen am. tudósítni. "Palkó fiáról még semit nem tudok mondanom, de megtudakozom róla, és őtet tudóssá teszem. (Levél 1550-ről. Szalay Ág. 400 m. l.). Eléjön gr. Eszterházy M. nádornál is. 2) Bizonyos ismeretekben jártas, müvelt; tudományos. Tudós férfi. Tudós társaság. Mint önálló főnév jelent szakférfit, ki különösen valamely tudományba avatva van. Tudós is talál min köszörülje eszét. (Km.). Nem mind tudós, ki pápaszemet hord. (Km.). Tudósok becsülete, ifjak ébresztése. (Km.). Ha nem kevély a tudóska, világ nyolczadik csodája. (Km.).
Alakulásra (s végzettel a jelen részesülő után) hasonló a futós, ropogós, tartós, fojtós, csipős, tehetős és több más szóhoz.