, (tör-és) fn. tt. törés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, mely által valamely erő két vagy több részre tör valamit, ezen átható, továbbá mint önható igének is minden értelmében. V. ö. TÖR. 2) Szenvedő állapot, midőn valami törik. E két igének alapértelméből magyarázandók ezen öszvetett szók: hajótörés, házasságtörés, nyavalyatörés, szentségtörés, úttörés. 3) Maga a dörzsölés, zúzódás által támadt sérület valamely élő testen pl. a lábon, lábsarkon a szűk csizma miatt, a ló hátán a rosz nyereg vagy nyergelés miatt.