, (tör-ed-el-ěm) fn. tt. töredelme-t, harm. szr. ~e. 1) Testre vonatkozólag, annak gyötrött, sanyarú, nyomorgatott, kinzó állapota. Testi töredelem. A régieknél ,törés helyett is áll. "Testem szakadásával és csontom töredelmével. Levél 1554-ből (Szalay Ág. 137. l). 2) Szokottabb, de átv. ért. kedélyi, illetőleg lelki állapot, midőn bizonyos erkölcsi benyomások mintegy megtörik a lelket, s az akarat daczát, átalkodottságát, makacsságát, szilajságát megszelidítik, és jobb útra terelik. Bűnbánó ember töredelme. Tökéletes töredelem, mely a bűnt teljesen, és sikeresen megutálja, mely tiszta erkölcsi érzelemből fakad. Töredelemmel járulni Isten elé. (Contritio). "Én törödelmemből (de tribulatione mea) kiáltottam Úrhoz. (Bécsi cod. Jónás. II.).