, fn. tt. tus-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. v. ~sa. 1) Lakomai, asztali felköszöntés, és ivás valakinek egészségére. Tust inni, tust húzni, hegedülni. Úgy látszik, hogy nem más mint az angol toast (olvasd: tószt), mely 1) am. pirítós kenyér. 2) ivás valakinek egészségére; t. i. úgy tartják: Angolhonban régente szokásban vala, hogy ha valaki valamely lakománál más egészségére ivott, poharába pirított kenyeret tett, a poharat körüljáratta, s midőn ez hozzá ismét visszajött vala, a pohárból a maradékot kiitta s a pirított kenyeret megette. Heyse szótárában pedig ezt olvassuk: "tuschen (ein Schallwort vgl. = vergleiche: tosen) oberdeutsch für dumpf klatschend erschallen; schlagen, klopfen, stossen....; innen: der Tusch (vgl. = vergleiche das altdeutsche: dóz, duz) eine festliche Begrüssung mit Trompetenund Pankenschal z. B. beim Gesundheit trinken und Lebehoch. Figyelmet érdemel a szanszkritban tus gyök, am. örülni, elégült lenni (gaudere, contentum esse), innen: tusti am. gaudium, satisfactio. Némelyek az érintést jelentő franczia touche (koczintás) v. touchez (koczints) szótól származtatják, menynyiben a tusivás rendesen, a népek közszokása szerint pohárkoczintással, öszveütéssel jár. Más részről rokonnak látszik a magyar duska, duskál, duskálkodik, dutykol szókkal is. Átv. ért. nem nagy tus, azaz nem oly dolog, melyen nagyon örülni vagy melyre nagy sulyt fektetni kellene; v. mely nagy tusába, küzdésbe került volna.