, v. TÚSZ, fn. tt. túsz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~sza. 1) Erdélyben Incze J. szerént hasonló, megfelelő rész, különösen osztályrész, mely bizonyos földből, nevezetesen köz rétből, kaszálóból valakinek jut; melyet néhutt nyilas-nak neveznek. 2) Kríza J. szerént am. zuvat, vita; továbbá valaminek hasonmása. Tuszszát fizetem am. visszatuszolom. 3) Kezes vagy személyzálog, azaz oly személy, kit háboru alkalmával, vagy más meghasonlott állapotban egyik fél a másiknak általad, hogy az által magát bizonyos föltételek teljesitésére lekötelezze. "Farkasok és a bárányok... egyszer frigyet szerzének, és minden felöl egymásnak zálagot adának. A farkasok adák túszon az ő kölykeit. (Pesti G. XXXVIII. mese). "Fiát tuzsúl adá (obsidem, vadem dedit. Szabó D.)
Magyar elemzéssel túsz lehet am. dú-sz azaz dúrész, birtokrész, mint az 1-ső jelentésben. Egyébiránt a kalmuk-mongolban Jülg szerént tusz am. átellenben (gegenüber, vis-à-vis); és tusza készség (die Bereitschaft, Hilfe); továbbá tusja am. átellenső, ellenső; kölcsönös viszony (gegenüber stehend; gegenseitige Beziehung). Vullers és Zenker szerént a török tutu am. zálog; tusz (Pfand; Geiszel). Vámbéry szerént ujgur nyelven: tus, tös am. érték, hasonló megfelelő rész; csagataj nyelven: tus rész; jakut nyelven: tusz, ellenkező, megfelelő rész.
Amennyiben a székelyeknél vitát és zuvatot azaz pletykát, utczahírt is jelent, úgy véljük, hogy ezen jelentésekben valamely zajra vonatkozó hangutánzás rejlik, mint a zuvat és zuvol (= zuvatol) szókban is, melyek szintén a székelyeknél divatosak.