, (töm-ör) mn. tt. tömör-t, tb. ~ök, v. ~ek. 1) Aminek teriméjéhez képest aránylag nagy tömege van; sürüen öszvenyomott részekből álló. Az érczek tömörebbek a fáknál. A mongolban tamir am. erő; ügyesség: lényeg, természet (force, vigeur; capacité; essence, nature). A keleti törökben temir, a mongolban temür s az oszmanliban demir am. vas. 2) Alacson termetü, vagy növésü de zömök, vastag, tömpe; máskép: tömörcsök, néhutt: tönkesz. 3) Átv. ért. a beszédről am. velős rövidségü. Mint törzsszó él a Tömörd, Tömörke, és Tömörkény helynevekben is, V. ö. TÖM, (1).