, fn. tt. tökély-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Elvont fogalom, s azon általános tulajdonságokat fejezi ki, melyek a tökéletesnek lényeges kellékei. Különbözik tőle a régebben helyette divatozó tökéletesség, mert ebben több részletes alfogalom foglaltatik, t. i. tőkélet, bevégzett tett, tökéletes bevégzett tettre mutató, bevégzett tettel biró; tökéletesség, oly tulajdonság, mely egészen bevégzett tettből származik; bevégzettség, bevégzett állapot vagy tulajdonság. Szabályszerüleg alkotott uj szó, a mennyiben a tök (tek) törzset elfogadhatónak tartjuk, mint a szeg, vesz, asz, akad igékből lett, szegély, veszély, aszály, akadály stb. V. ö. TÖKÉL. Hasonlóan képződtek ezen uj szók: segely, eszély, dagály, ragály, szabály stb. mint ezen régiek: terepély, csekély, apály, lapály stb.