, (tö-ő) fn. tt. tő-t, v. tövet, harm. szr. töv-e. 1) A növénynek csöves, vagy hengerded, vagy zömök alakú alrésze, mely nagy részben a földben rejlik, s belőle fölfelé a derék, vagy szár, vagy levelek, lefelé pedig, vagy szétkúszó irányban a gyökérszálak sarjadzanak ki. Tőből kivágni, kiirtani a fát. A szőlőtő veszszejét lenyesni. Tőből hajtó fák, növények. A fát tövestűl, gyökerestül kiásni és átültetni. 2) Az állati testen növő hajak, és szőrök alsó vége. A bajuszt, hajat, sörényt, tövestül kitépni. Hajának töve is kiveszett. 3) Hasonlatnál fogva többféle átv. értelemben használtatik: a) Tőnek nevezik a folyók alsó végét, hol más vizbe merülnek, p. Zsitvatő, hol a Zsitva a Dunába szakad. Marczaltő, hol a Marczal a Rábába ömlik; ellentéte: fő, vagyis a folyónak eredete, mely legmagasabban, legföntebb fekszik, pl. Tapolczafő, Pinkafő, s innen értelmezhetők a Balatonfő, Aszófő stb. helynevek is; továbbá ellentéte a tetőt, magasat jelentő hegy, honnan, tövéről hegyére járni valaminek, am. eredetének, származásának egész menetelét kikutatni; tővel hegygyel összehányni rakni holmit, am. kit fejjel le, kit lábbal fölfelé, öszvevissza, rendetlenül. b) Jelenti a magasabb helyek alsó végét, lábát; pl. hegytövében fekvő város; szölőhegy tövébe ültetett fák; oszlop töve; tűz töve. c) Némely állati tagok azon végrészei, melyek úgy nyúlnak be a test más részébe, mint növény töve a földbe, pl. kéz töve, köröm töve. d) Mondjuk oly álló vagy fekvő testről, tömegről, illetőleg térről, mely egy másikkal közvetlenül érintkezik, mintha egy tőből nőttek volna ki: tő szomszédház, tő szomszédok. e) A nyelvtanban igető, névtő, am. törzs, melyhez egy vagy több rag és egy vagy több képző járul.
Alakra nézve és ragozási tekintetben rokon a cső, kő, fö, nő, bő nevekhez. Mi eredetét illeti, mennyiben a növények tövei többé kevesebbé hengerdedek, s csúcsosan, csövesen nyúlnak ki, legvalószinübbnek tartjuk, hogy a tő alapfogalomban egyezik a cső, csöcs, csücs, csucs szókkal; de legközelebb áll hozzá, sőt azonos a hegyeset jelentő tű v. tő, mint vékony hegyü, szurós szilárd növénysarj, honnan a tüvis v. tövis, tüske, és a hegyes szuró eszközt jelentő tű v. tő, tőr és tőrök fogalomban rokonok. Mennyiben pedig a tő a fák és némely más növényekben vastag zömök alakuvá növekszik, innen a tőke, törzs, törzsök, csög, csök, tuskó és ducz alaphangban és fogalomban szintén egyeznek vele. Ide tartozik a gyökér is, mely öszvetett szónak látszik a gyök és ér (vena) alkatrészekből, miszerint a gyök szabatosan véve anynyi volna mint tő v. csök, a gyökér pedig jelentené a tőből kinövő érforma rostos szálakat. Csagataj nyelven: tüb, pl. tag tübi hegy töve, oszmanli nyelven: dib. (Vámbéry).