, (tor-ol-at) fn. tt. torlat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) l. TORLADÉK. 2) Am. boszúállás. 3) A magyar, latin, görög verselésben azon szótag, melyben az önhangzóra közvetlenül egynél több mássalhangzó következik, s melyek a rövid önhangzót hosszuvá teszik, latin kifejezéssel positio pl. magában ezen ,torlat szóban az ~orl~ szórész, ,asztal szóban az aszt, ,mondtam szóban az ondt; még pedig torlat jön elé, ha a végszótagban levő mássalhangzót oly más szó követi, mely, szintén mássalhangzón kezdődik pl. asztal fiókja. Ugyan ezen eset áll, ha bár a két mássalhangzó azon egynemü is pl. toll, kappan. Alig szükség megjegyeznünk, hogy a cs, cz, sz, gy, ly, ny, ty betüink a kiejtésben egyszerü hangok, egyszerü mássalhangzók, haszinte két betüvel irjuk is.