, (to-l-ó) mn. és fn. tt. toló-t. 1) Aki valamit tol. Széltoló ember, szeleverdi, szeleskedő, nagy széllel, hűhóval járó. 2) Eszköz, melylyel valamit tolnak. A viszonyszóval rendesen öszvetétetik. Tolórúd, tolózár, kitoló-kása (hús nélkül) melyet a menőben levő, vagy kelletlen vendégnek adnak, hogy elmenjen. 3) Amit egyik helyről vagy helyzetből a másikra tolás által szoktak elmozdítani. Toló ablak, melyet nem tárnak, nyitnak, hanem föl alá tolnak. Tolóágy, melyet fiók gyanánt majd betolnak, majd kihúznak. Tolószék, mely karikákon jár. 4) Amit tolva készítenek. Tolófánk, tolócsík. Mind ezeket l. saját rovataik alatt.