fn. tt. tok-ot, harm. szr. ~ja. 1) Némely gyümölcsök; illetőleg magok hüvelye, takarója, mely bizonyos érettségi fokra jutván elválik tőlök. Bab, borsó, lencse tokja. "Tokba indult a paszuly, bab. (Szabó D.). Tokjából kihúllt a mogyoró, makk, mondola. Kikopott a beszédből, mint mogyoró a tokjából. (Km.). 2) Szélesb ért. némely gyümölcsmagok csontnemű kemény héja, csontára. Ha mondolát akarsz enni, meg kell törnöd a tokját. (Km.). 3) Mesterségesen készített hüvelyféle mű, melybe valamit takarnak. Papirból, bőrből, fából, lemezből csinált tok. Nyiltok, óratok, puskatok, tolltok, borotvatok, kalaptok, könyvtok, szivartok, tűtok. Pinczetok, ládaforma tok, fiókokkal ellátva, melybe boros üvegeket tesznek. 4) A madárfiak testéből sarjadzó, gyönge állományu, s hüvelyforma, kinövés, mely a tollaknak mintegy tövét, törzsét képezi. Innen tokosodik a kis madár, midőn tollai sarjadzanak; Szabó Dávid szerént máskép: pelyhesedik.
Alapfogalomban, mint burokra, burkolásra vonatkozók, egyeznek vele a takar, tekenő, tegez szóknak tak, tek, teg gyökei; továbbá: dok, mibe a fonókerék csörlő orsóját teszik. Rokon vele a mongol duktui(tok), továbbá Vámbéry szerént, a csagataj takar v. takao (zsák, lepel). Hasonlók hozzá a hellenlatin theca, latin tego, teges, tegmen, tegulum, német decken, Deckel, stb.