, (tob-oz-ás) fn. tt. tobzás-t, tb. ~ok. Kemenesalon, segédék, mellékék, melyet azért ütnek a résbe, hogy az illető testet jobban szétfeszitsék. Egyezik vele: dobzás, azon fa, melyet a malomban a korongvas és alkő közé csiptetnek. Alapfogalomban rokon a dagadó kifeszülésre vonatkozó dobasz, tobzó, tobzódik szókhoz.