, fn. tt. v. tavat; kicsinyezve tócsa, tócska, tavacska. 1) Nagyobb kiterjedésü állóviz, mely bizonyos területet kis tenger gyanánt lep el, s néha mérföldeket foglal el, milyenek hazánkban a Balaton tava és a Fertő, a kisebbnemű velenczei tó Fehérvármegyében, a palicsi tó Bácskában stb. Kákástó, nádastó, melyekben káka, vagy nád terem. Halakkal, vizimadarakkal bővelkedő tó. Tavon hajókázni. 2) Kisebb terjedelmü állóviz, mely néha kiszárad, máskép: mocsár, tócsa, pocsolya, pocséta, láp. 3) Mesterségesen készített mederbe gyüjtött viz. Halastó, melyben halakat nevelnek. Molnártó, melybe télre a malmokat bekötik. Összehúzott szó a to-u v. ta-u, v. ta-v elemekből, mely tekintetben hasonlók hozzá: ó = ou, ov, au, av; só sou, sov, saó, sav; hó hou, hov, hau, hav; ló lou, lov; cső csöü, csöv; kő köü, köv, stb.
A tó és tenger alapfogalomban rokonok, miszerint nagyobb kiterjedésü, s látszólag álló viztömeget jelentenek. Innen van, hogy némely nyelvekben csekély különbséggel azonos nevekkel birnak, p. a német der See tó, die See tenger. Valószinü, hogy valamint a tenger a tenyér és tenyész szókkal mint szétterjedésre vonatkozókkal egy eredetű: hasonlóan a tó a tág, tát, tár, távol, tétova, vagyis a to v. ta helyi távolságra vonatkozó szókkal áll származási viszonyban.
Egyezik velök az uralaltáji nyelvek közől a szamojed to, toa, tu, tuú, a tengert jelentő werchoturi ut, utä; Budenz J. szerént az osztják teu, touk, tokh, votják tï, vogul tuo, túr, finn szuó, észt szoo, lív szuo. Ide sorozhatók a sínai sèu (lacus), sùi (aqua), továbbá a török szu és mongol uszun, melyek általában vizet jelentenek. Sőt hasonlók hozzá a német Teich és See is. Némely helynevekben magyar nyelven is szó, mint a Szikszó, Szárszó, Berekszó (azaz Szik-tó, Szár-tó, Berek-tó) helynevekből gyaníthatni. V. ö. TENGER.