, (tit-ok-nok) fn. tt. titoknok-ot, harm. szr. ~a. Már Szabó Dávidnál is eléjön. Általán megbizott személy, ki valakinek titkos ügyeit kezeli. Különösen tisztviselő, ki valamely fejedelem, vagy főrangu úr, vagy főhivatalnok, vagy testület belügyeit, levelezéseit mint titkos irnok viszi. Fejedelmi, elnöki, főnöki, államtitoknok. Tudós társasági, szinházi titoknok. Mennyiben e szó többes számban, titoknokol, titoknokoknak, rút hangzatu, helyette inkább a rövidebb és a dolgot szintén megütő, s nyelvünk természetével nem ellenkező titkár szót használják. Némelyek titnok rövidítést ajánlottak, de ez nem kapott lábra.