, (tisz-t-ěl) áth. m. tisztěl-t. 1) Valakit bizonyos erkölcsi tulajdonságai miatt becsben, kegyeletben tart, s becsülését a bevett illem külső jelei által kimutatja. Az érdemes, jámbor embereket tisztelnünk kell. Süvegvetve, üdvözölve, köszöntve megtisztelni valakit. A szenteket, a szentek képeit és maradványait tisztelni. Alázatosan megtisztelem az urat. Ezen embert tisztelem, becsülöm. 2) Valakit akármily felsőbbségi viszonyánál fogva kegyel, s némi hódolat által kitüntet. Atyádat anyádat tiszteljed. A jó alattvaló tiszteli urát, fejedelmét, elüljáróit. A tanitvány tiszteli tanitóját. A kinek szárnya alatt nyugszol, azt tiszteljed. (Km.). V. ö. TISZT.