, (tisz-t-ěl-end-ő) mn. tt. tisztělendő-t. Akit, vagy illetőleg amit tisztelni kell, vagy illik. Minden érdemdús férfi tisztelendő. De különösen, és általán bevett szokás szerint az egyházi személyek czimnevéül használtatik, latinul: reverendus, venerandus. Fokozatosan: nagyon tisztelendő, admodum reverendus; főtisztelendő, reverendissimus. A protestánsoknál ezek helyett nagytiszteletü és főtiszteletü czímnevek vannak szokásban. Egyébiránt régente a ,tisztelendő czimet a világi, vagyis polgári hatóság tisztviselőinek is adták, a latin honorabilis értelmében, pl. 1517-ben egy perbeszédben megszólitás: "Tisztölendő biró uram és nemes tanács uraim. 1558-ban Fóris Gáspár Lőcse városa birájához így czimzé levelét: "Ezen levél adassék az lőcsei főbirónak, nekem tisztelendő jó uramnak. 1559-ben Pellyó János és Török Imre, Nagyszombat küldöttei a város tanácsához: "Tisztelendő biró uram, nemes uram. 1560-ban a liszkai birák és polgárok a lőcsei biráknak és polgároknak: "Tisztelendő nemes biráknak és polgároknak adassék ez levél. (Régi Magyar Nyelvemlékek II. és III. k.). "És népek között tisztelendőbbek (optimates. Bécsi cod. Dániel. III.). "Menden városoknak lakozói, fejedelmi és tisztelendőbbi (honorati. Ugyanott. Judith. III.).