, (tet-tet) áth. m. tettet-tem, ~tél, ~ětt, par. tettess. Visszaható névmással viszonyulva divatozik, s am. külsőleg magát bizonyos szinünek, alakúnak mutatja, illetőleg hazudja, vagyis alakoskodik, álarczoskodik. Szentnek, jámbornak tetteti magát. Úgy tettetik magukat, mintha mit sem tudnának a dologban. Ne tettesd magadat. "És ő tetteté ön magát. (Et ipse se finxit. Müncheni cod. Lukács. XXIV). "Mert ki(k) tettetik ő orczájokat, hogy láttassanak embereknek böjtölők. (Ugyanott Máté VI. fej.). Mint ez érteményből látszik, tettet nem a těsz igéből származik, mert ennek miveltetője: tě-tet v. té-tet, hanem azon régies tet-ik igéből, mely látásra vonatkozik s am. látszik, és így tettet, am. láttat, szembetüntet. Ennélfogva a gyök hangzója nyilt e, ellenben a těsz tětet igeé zárt ě.