, (tézs-ol-a) fn. tt. tězslát. Midőn a szekér elé két vagy három, vagy több pár ökröt fognak, a szekérrúdhoz folytatólag egy, két, vagy több toldalékrud járul, melyekre ugyanannyi iga illesztetik, s ezen toldalékrudak neve: tézsla. E szerint a négyökrös fogatban a szekérrud előtt egy, a hatökrösben kettő, a nyolczasban három tézsla nyúlik előre, és úgy tovább. A szántótaligának nem levén hosszu rúdja, akkor is tézslát akasztanak bele, midőn kétökör húzza.
"Jó reggel a szántó nézi taligáját,
Igazgatja vasát, éles csoroszláját,
Elébe ragasztja csikorgós tézsláját,
Ökrei nyakára felteszi a jármát.
Népvers.
A lovasszekér rudjához is tézslát szoktak kötni, ha ökröket fognak bele. Némely tájejtés szerint: tézsoló, tézsola, tésola, tésla. Alakra nézve hasonló a vizsla, kajla, hetle-kotla, csoroszla v. csoroszló, doroszló, sarló, nyakló, hasló szókhoz, melyek részint élő, részint elavult igék részesülői. E hasonlatnál fogva a tézsoló és tézsola törzse hihetőleg az elavult tézsol, hangváltozattal: tózsol, azaz tovazol mintegy told, a távolodásra, továbbiságra vonatkozó to v. tó gyöktől, miszerint a tézsla nem egyéb, mint a tőrudat tovább nyujtó, megtoldó másod, harmad stb. rúd. Egyezik vele a szláv tazadlo vagy tyazsadlo, melylyel gyökhangokban és fogalomban egyezik: tahám húzom, és tiszkam, tolom, taszitom. Vagyis mind a magyar, mind a szláv származékok közös gyöke a távolodást jelentő ta v. to v. té, mely mint önálló szó, té-to, té s tova szókban csak a magyarban él.