, (tet-ő) fn. tt. tetőt. Személyr. tetőm, tetőd, tetője v. teteje. A székelyeknél tetén (= tetőn) azt teszi: agyba. Ma tetén sujtlak. (Kríza J.). Baranyában: új tete van a háznak, e helyett van: új teteje, mintha csak tet volna a törzs. ,Tető eredetileg az elavult tetik igének részesülője, s mint olyan jelent általán látszatos, föltünő valamit. V. ö. TETSZIK. 1) Akármely testnek legmagasabban fekvő, vagy felnyuló része, fölülete, csúcsa, kupja, hegye, orma, mennyiben ezek legelőször, vagy leginkább tűnnek föl. Hegytető, dombtető, fatető, hajótető, kazaltető, fejtető. Tetőtől talpig becsületes ember, azaz, minden tekintetben, egészen. Ha feje tetejére áll sem bánom. Tetőn v. mint a székelyeknél: tetén ütni am. agyba ütni. "Messze sötétedik már a Ság teteje. (Berzsenyi). Torony tetejére tüzött kereszt. Ellentétei: alj, fenék, tő, alap, talp. 2) Különösen az épületnek födele. Háztető, faltető. Fölrakni a tetőt. Elégett a templom tetője. A szokás oda látszik hajlani, hogy midőn a tető födelet (tectum) jelent, harmadik személyraggal inkább tetője, midőn pedig általán fölületre vonatkozik, teteje (apex). A török-tatár nyelvben Vámbéry szerént: tepe, töpe, töbő. Egyezik vele a franczia (la)těte, régi francziául: teste, olaszúl testa, Régnier szerént a latin testa után.