, (tě-tt) fn. tt. tětt-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonkép a tész igének, mint cselekvést jelentőnek múltja, vagyis teljesedett, végrehajtott állapota, mely érteményben egyezik vele tét, mely képzésre hasonló az igékből alkotott at et képzőjü főnevekhez, azaz, elemezve te-et, öszvehúzva tét. Mi a tett főnevet illeti, mint más főnevek a névviszonyragokat mind fölveheti, mint: tetté, tettnek, tettet, tettek, tetthez, tetten, tettről stb. Az ember tettét csak a tekintete is elárulja. Jó tett, gonosz tett. Tetten vagy tettén érni, tetten kapni valakit. Tettel mutatja, hogy derék ember.