, (tér-ep) fn. tt. terepet. Szélesebb tér, melyet valamely test elfoglal, különösen midőn széleit szétfeszíti, honnan terepély fa, melynek ágai szétnyulnak, terepély sátor, melyet szélesre pányváznak ki. Némi módosulattal: tereb. Kenessey Albert Hajózási Műszótárában az árbocztörzsnek (olykor az árboczderéknak is) tetejéhez közel, vízirányosan helyezett állvány, hosszudad félkört képezve. Czélja hogy az árboczágak tartására szükséges kötelek rajta megerősíttessenek. (Mars. Köz életben, kivált nem hajósok ,Mastkorb-nak nevezik). Főterep vagy ~tereb a főárbocz törzsén levő tereb. Előtereb az előárbocz törzsén levő. Hátsó tereb, mely a hátulsó árbocz törzsén van. Tömörtereb, mely erősen be van deszkázva. Rostélytereb v. fonatékos- v. fonástereb, mely léczekkel vagy csak fonással hézagosan van behúzva. Legközelebbi rokona telep, s képeztetésre, és mint helyiségre vonatkozók egyeznek vele: közep, alap, talap s az újabb alkatú fölep (Superficies).