, (ter-ěm) önh. m. termětt, htn. ~ni v. termeni. Természeti erejénél fogva növényi vagy állati életre serdűl, illetőleg magról vagy tőről foganik, sarjadzik, nő. Jó földben terem a buza, de ahol a hű lány terem, azt a földet nem ismerem. (Népd.). Oda alá a pusztán, alma terem a fűzfán. (Népd.). Kevés gabonánk, rosz borunk termett. Ott is terem, ahol nem vetik. (Km.). Merő gyom terem a kertében. Itt mindenféle vetemény megterem. Jól termett ember, helyes növésü. Katonának, lóra termett legény, mintha arra született volna, hogy katona, hogy lovag legyen. Székelyesen ik végzettel: termik; a Debreczeni Legendáskönyvben is: terömik. 2) Átv. valamely helyen hirtelen, váratlanul megjelen, mint növény az elrejtett magból vagy állat a méhből elétünik. Egyszerre ott termett. Mindjárt itt teremj. 3) Áthatólag, tárgyesetes viszonynévvel am. valamit növés, növesztés által létrehoz. Ez a hegy jó bort terem. Taval sok gyümölcsöt termettek a fák. Gabonát termő v. gabonatermő földek. Átv. ért. ásványnemü testekről is mondjuk. Arany-, sótermő hegyek. A Müncheni codexben e helyett ,teremt áll. l. TEREMT.
Nyelvünk birodalmában azon ritka képeztetésü igékhez tartozik, melyek önállólag ~m képzővel alakultak; minthogy az egy tagu töm és nyom igék inkább gyököknek tekintendők. Egyébiránt vannak némely régies igék, melyek szintén ~m képzővel alakultak, de csak mint ik-esek használtatnak, pl. vetemik, szülemik, folyamik, futamik stb. Elemzésre nézve l. TER, gyök.