, TÉRITŐ, (tér-ít-ő) mn. és fn. tt. térítőt. Mint mn. aki vagy ami térít. Mint fn. szoros ért. személy, ki a hitetlen pogányokat a keresztény vallás tanainak elfogadására bírni iparkodik; máskép összetétellel: hittérítő. Szélesb ért. ki a gonosz életűeket az erkölcs ösvényére vagy tévtanok követőit az igaz tan elismerésére buzdítja.