, (te-er v. té-r) fn. tt. tér-t v. teret, tb. ~ěk v. terek, harm. szr. ter-e. 1) Kisebb nagyobb széledésü, szétnyulásu, körözetü, öblözetü, s bizonyos határok közé szorult, vagy olyannak képzelt hely, mennyiben fölötte vagy benne valami elfér, állhat, ülhet, fekhetik, elnyúlhatik stb. Ilyen általán minden sikság, út, utcza, piacz, udvar, terem, szoba fölepét, talapzatát képező helyiség. Tágas, szük, széles, hosszu, keskeny, kerek, kis, nagy, négyszögü tér. Nyilt, zárt, kerített tér. Különösen bizonyos czélra, müködésre szolgáló ilyetén hely. Vásártér, raktér, harcztér, csatatér, vártér, sétatér, pályatér, küzdtér, gyűléstér, hadgyakorlati tér. Innen átv. ért. életviszony, életpálya, melyen valaki cselekvőleg mintegy kiterjeszkedve működik. Tért nyitni, engedni valakinek tehetsége, ügyessége kitüntetésére. Új munkálkodási térre lépni. Ezen téren mit sem tehetni. 2) Mint melléknév jelent tágast, sikot, egyenest. Tér föld, tér mező, tér völgy.
Azon szók osztályába tartozik, melyek némely viszonyragok és képzők előtt gyakran elvetik az é-ket: tér-t v. ter-et, tér-ek v. ter-ek, ter-e; ter-em (főnév), ter-eb, ter-eb-ély, ter-ít, ter-ül, ter-eg-et, ter-j, ter-j-ed, ter-j-eszt, ter-p-ed, ter-p-eszt, ter-p-esz-ked-ik, terep-ély, ter-ep-es. Néha állandóan hosszúnak marad, pl. téres, térség származékokban. Rokon mély hangon: tár.
Minthogy a tér általán valamely helynek kisebb nagyobb szélesedésére, szétnyulására vonatkozik: alapfogalomra nézve gyökeleme azon te v. té, vastaghangon ta, v. tá, to, változattal sze v. sza, melyből bizonyos középponttól kiinduló széledést, távolodást jelentő származékok képződnek, mint téved, tévelyeg, tébolyog, tép, tát, tág, tár, táv, távol, szanaszét, széled, szérü, szór. Ide sorozható a gyér, melynek egyes gyűrészei között rések, üres helyek tátonganak, vagyis melynek részei egymástól némi távolságban terjednek el. T. i. az eredeti t hang átváltozott lágy gy-re, mint tűr gyűr, türemlik gyüremlik, türkőzik gyürkőzik; tömöszöl gyömöszöl; tűkör gyűkör; tüszű gyüszű.
Mennyiben ezen szót ékezet nélkül röviden is ejtjük, azon egy szótagu származékok közé tartozik, melyekben a gyök véghangzója nem szokott megnyujtatni, midőn képzőűl egyszerü mássalhangzót vesznek fel, milyenek a ta to, tě, vě, lě, vi, hi, i, ě, ma, fe, le, be, sza, sze gyökökből származottak, ú. m. tal tol, tasz tosz; těsz, věsz, lěsz; hisz, visz, ěsz(ik), isz(ik), mast, fen, fel, len, ben, bel, szab, szeg, szel.
Egyezik vele a persa tír (planities. Vullers).
Egyébiránt rokoníthatók vele a török: dere (völgy, innen Bujukdere = nagyvölgy, helynév), derja (tenger), török-persa dirasz (hosszú); sőt a szanszkrit dhará s latin terra is.