, áth. m. tép-tem, ~tél, ~ětt. 1) Valamely fonaldad, foszlány szálu, sejtes, rostos szövetű testnek részeit kézzel, körmökkel, fogakkal egymástól szétszakítja, elválasztja, s illetőleg rongyokká, szakokká teszi, repeszti. Az ócska ruhát darabokra tépni. A levelet eltépni. A ragadozó állatok széttépik a zsákmányt. Mérgében letépte a ruhámat. Gyapjut, kendert, szöszt tépni. Sebbe való ruhaszálakat tépni. 2) Szálas testeket, növényeket, szőröket stb. töveikből kiszakaszt. Gyomot tépni. A fiatal csemetéket kitépni. A ló farkából egy tencsnyi szőrt kitépni. A veszekedők egymás haját tépik. Az ősz szálakat kitépni a szakálból.
A hosszu é oda látszik mutatni; hogy ez még egyszerübb gyökből, t. i. te gyökből és ep képzőből van alkotva. Minthogy pedig alapfogalomban az öszvekötött részek vagy testek egymástól elválasztására vonatkozik: innen azon te v. sze, sza gyökü szók osztályába sorozható, melyek bizonyos iránytól távolodást jelentenek, mint tétova, tévelyeg, szét, széled, szana stb. Legközelebb áll hozzá, a jelentésben is rokon ,czibál szó czib gyöke. Budenz J. szerént egyezik vele a finn tempaa- (megragadni, kiszakítani, tépni), észt tömba-, tömb- (húzni, magához húzni), lív tömb- (húzni, hurczolni, rántani). Képeztetésre rokonok hozzá, mint ajakbetűkkel kihangzó egyszerű igék: lép, csíp.