, (tel-j) fn. tt. telj-et. Bőség, sokaság, mely bizonyos tér határai között levő öblöt, üreget, hézagot foglal el, s azt betölti. Átv. élet telje, férfi kor, midőn az életerő egészen kifejlett. Erő telje, azaz az erőnek fő fokon álló bősége.
E szónak gyöke: tel, melyből j utótéttel lett telj, mint az al, fe, szá, szom, fér, sar, ter, mar, orr gyökökből, alj v. aly, fej, száj, szomj, férj, sarj, terj, marj, orrj stb. Egyébiránt úgy is elemezhető, hogy a teli melléknévből alakult, az i átváltozván j-re, miszerint a teljes származék is am. telies.