, SERÜL, (ser-ül) önh. m. serűl-t. 1) Fonallá alakúl, sodródik; továbbá, bodorodik, pederedik. Serűl a szösz, ha fonják. Serűl a fonal, midőn a nedves levegő miatt öszvezsugorodik. Máskép: serlik, V. ö. SER, (2). 2) Lopva, alattomban elsurran. Észre sem vevém, úgy kiserüle az ajtón. (Incze József). Székely szó. V. ö. SER, (1), SERÍT, SIRŰL.