, természeti hang, melyben az e hangzó éles ë, mely inkább az i-hez jár közelebb, s különbözik az ě-től, mely zártan hangzik. Eléjön 1) mint sisergő hang e következő szókban: sercz, serczěg, sercsěg, serpěg, serpenyő; 2) mint a sebes mozgást vagy haladást utánzó és suhogással jelenkező hang serény, serde, serdít, serte-perte, serlő (= sellő) stb. szókban; s rokon a csagataj dseri v. dsiri (serény, gyors), finn herkka herkkä (kész valamire, serény), arab-török szeri, szeriat (gyors; kész), török seremet (vivacité dun cheval) szók gyökével; a magyarban pedig sireg, sirűl, sürög, surran igék sir, sür, sur gyökeivel, továbbá azon szókéival, melyek a nagy sokaság, sürüség miatt pizsegve, suhogva mozganak, mint: sereg, seregély; V. ö. SEREG. 3) A növésre, emelkedésre vonatkozva rokon sar gyökkel, V. ö. SAR, (2); midőn származékainak tekinthetők: serdül, serken, serkent, sereny v. sereng, serevény, serked. A közönségesebb nyelvszokás szerént a fönn elsorolt szókban, mint föntebb érintők, a gyökben éles ë vagyon, mely nem szokott zárt ě-re vagy ö-re változni, s ebben különböznek azon sěr gyöktől, illetőleg főnévtől, melyekben az ě nagy kiterjedésü tájszokásnál fogva ö gyanánt hangzik, pl. sörös, söröz, továbbá sörte, sörény származékokban. V. ö. SĚR, (1) és (2).