v. SĚPRÜ, (sěp-ěr-ű) fn. tt. sěprü-t, tb. ~k, harm. szr. seprüje és a 2-ik jelentésben sepreje is. 1) Növényszálakból, vesszőkből, vagy állati szőrből, sertéből, tollakból álló, s kisebb-nagyobb nyéllel ellátott eszköz, melylyel seperni szokás. Nyirfaseprű v. nyírseprű, tövisseprű, vesszőseprű, czirokseprű, serteseprű, tollseprű. Szobaseprű, ruhaseprű, ólseprű, szérüseprű, fölözőseprű, ganéjseprű. Seprűvel ütni, verni, kergetni valakit. Seprűvel kitisztítani a szobát, kéményt. Új seprű jól seper. (Km.). Rosz seprű el nem vész a háztól. (Km. Más szókkal: rosz pénz el nem vész). 2) Átv. a folyadékok durvább s megsürüdött részei, vagy idegen nemü vegyülékei, melyek az edény fenekére szállanak, s az illető folyadék alját, szemetét képezik. A tisztátalan víznek leülepedett seprüje (vagy sepreje). Olaj seprüje. Különösen a kiforrott szeszes folyadéknak, pl. bornak, sernek elvált s fenékre szállott üledéke. Borseprü, sörseprü, eczetseprü. Szélesb átv. ért. az italnak alja, roszsza. Seprüstől kiüríteni a kancsót. Megitta a seprüjét v. seprejét is. Továbbá, az úgy nevezett ágy, melyet bizonyos szeszfolyadékok alá tesznek, hogy az által némi ízt, erőt, szeszességet, csipősséget nyerjenek, milyen pl. az eczetágy.
A közönségesebb nyelvszokás oda látszik hajlani, miszerint bizonyos szók között, melyek személyt, és eszközt jelentenek, a részesülő képzőjében különbséget szeret tenni, pl. furó, aki fúr, furu, amivel fúrnak; vájó, aki váj, váju, ami ki van vájva: véső, aki vés, vésü, a vésőnek eszköze. Ily viszonyon alapszik a csengető és csengetyű, csörgető és csörgetyű, pattantó és pattantyú közötti különbség is. Ezen hasonlat szerint seprő az, aki seper, seprű pedig, amivel sepernek, és átv. ért. szeméthez, gazhoz hasonló üledék, melyet a tisztától elválasztani, s mintegy elseperni szoktak.