, (sely-p, sely-ő) mn. tt. selyp-et. Általán, ki hibás nyelvüsége miatt a szóhangokat roszul ejti ki, s azokat egymással fölcseréli. Különösen, ki sz, z helyett s-et, zs-t mond, pl. szamár samár, éhezik éhezsik. Néhutt: pelyp. Aki megfordítva ejti e hangokat, az tulajdonkép szelyp volna, milyenek a csangó magyarok. V. ö. HÖBÖGŐ, DADOGÓ, PÖSZE.
Hangutánzó szó, innen a szláv nyelvben: eplács, ulács, ulavi, a németben hangáttétellel: lispen, lispeln (susogni; selypegni).