, fn. tt. sélyé-t. Régi, s ma alig divatos szó. Calepinus magyarázója szerint am. "mortuorum conditorium, azaz, sír, sirbolt. Szabó Dávidnál, sír vagy koporsó, Sándor István szerint, szent Mihály lova. Egyezik vele a Heltainál eléforduló zséllye. (2. köt. 251. l.) Zséllyébe tevék a testet, és beszurkozák azt mindenfelől. Továbbá hasonló hozzá a zselle v. zsölleszék, mely karokkal ellátva, s nagyobb terjedelménél fogva félig fekvésre is alkalmas. Egy értelmü s eredetü a latin sella szóval. Innen kiindulva legvalószinübbnek tarthatjuk, hogy sélye eredetileg karos gyászpadot, vagy zselleszékhez hasonló alkotványt jelentett, hová a halottat fektették, vagy ültették, innen továbbá jelentette a gyászpadhoz, vagy székhez hasonló szent Mihály lovát, melyen a holt testet sírba viszik; végre névszócsere által átvitetett a koporsóra és sírgödörre is, melyekbe a halottat fektetik.