, (sej-t) áth. m. sejt-ett, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Valamit homályosan érez, vagy belső homályos észleléssel gyanít, észrevesz. Nem sejti a veszélyt. Nem sejt a dologhoz.
"Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke ohajtva sejt.
Berzsenyi.
l. SEJDÍT. Gyöke sej, melyből a cselekvő t képzővel lett sejt; s egyezik mély hangon saj gyökkel, ,sajdít szóban. V. ö. SAJ, (4). Így alakultak: lejt, rejt, ajt, fejt, továbbá a haj indulatszóból hajt, végre a görbülésre vonatkozó haj kaj gyökökből hajt, kajt. Hasonló kifejléssel képződtek: hullajt, szakajt, szalajt, felejt, s némely mások.