, fn. tt. segg-ět, harm. szr. ~e. 1) Az emberi test hátulsó, húsos része, melynek határait a derék alja, a czombok tövei, és a csípők képezik, s melyen ülünk. Így neveztetik más állatoknál is azon tájék, mely a far alatt terűl el. Seggre ülni, esni. Seggen csúszni. Seggbe rúgni valakit. Nem lehet egy seggel két nyerget ülni. (Km.). Kövér, sovány, domború, lapos segg. A segg vágánya, pofája, vagy partja, és lika. Segge vége, átv. ért. aljas ért. valamely távolról való atyjafia. 2) Névcsere által, a seggnek nyilása, és belső öble, honnan ez aljas mondatok: bújj a seggembe, büdös a segge; segg oda valagastul, azaz, a női szeméremtest hüvelyével együtt. Tisztesb kifejezéssel: alfel, tréfásan: aldi; mondják far-nak is, melytől azonban szabatosan véve különbözik.
Eredetét illetőleg, ha azon tulajdonságát veszszük tekintetbe, hogy rajta ülünk, úgy némi rokonságban látszik lenni a magyar szék, német sitzen, Sitz és latin sedeo szókkal. Hasonló viszonyuak: ül és ülep. A mongolban szegül (queue; partie inférieure du corps; partie postérieure, derrière; fin, terminaison). Ha pedig azt veszszük, hogy a testnek domború részét jelenti, hasonlítnak hozzá a szarvasmarha mellét jelentő szěgy, a lónak dudorú melle: szügy, és a pofának elavult neve: tügy.