, mn. tt. satrafá-t. Dunán túli gúnyszó, melylyel a vénbanyát illetik, s am. totya, totyogó. Másutt am. vén, ravasz banya, anyó, vénboszorkány, szipirtyó. Vén satrafa.
Gyökre nézve rokon hozzá a satrat, azaz, csatangol; ide-oda kap, kikap. A satrafa valószinüen eredetileg a pletykákat házról házra hordó vénbányát jelentett. A satrat képzésre hasonló a vizslat, koslat igékhez, melyeknek törzsei vizsol, kosol, s hasonlatnál fogva a satrat törzse is satr v. sator, melyből lett igenév satró, megtoldva satrava, keményebb fuvó hanggal satrafa. Így lett a ter tur gyökökből tere tura, tereve turava, terefe turafa, s öszvevonva tréfa trufa, azaz, díb-dáb beszéd, terefere. Hasonlóan a csal igéből származott csala, csalava, csalafa, csalfa. Hasonló képzésü: eleve-n (élő).