, fn. mely mint siető mozgásra vonatkozó csak a hasonló alapfogalmu ú. m. sebes, sebesség, sebesen stb. származékokban él, s a névragok közől csak a vel-t veszi fel, mai szokással ezen öszvetétben: sebbel-lobbal; de régente magánosan is:
"Az föld nagyon megindúla
És egy angyal mennyből leszálla
Az kerekeket megtöré,
És nagy sebbel az népre veté.
Katalin verses legendája. (Toldy F. kiad. 176. l.).
Kenessey Albert szerént mind a dunai mind a tiszai hajósoknál divatos a víz sebe azaz sebessége. Hogy hajdan ige is lehetett, gyaníttatja nem csak a tatár török csap-mak (l. alább), hanem ezen származékai is sebtěn és sebtében; ez utóbbi is épen oly képeztetésü, mint, mentében, jöttében, folytában, szaladtában, siettében stb.; röptében (röptiben) szónak pedig röp törzse, már ma szintén nem divatos. Innen e szójárás: sebtében mentében. (Vörösmarty Mihály, 1639, 41. l.). ,Sebtén pedig szintén olyan származásu mint ,folyton. Mint gyökszó, vagy ha tetszik főnév, jelenti a haladásban levő testnek gyors mozgását, mely a léget suhogtatja; mint elavult ige pedig ezt teszi: gyorsan haladva suhog, pl. a szél, a séd, az eső, a repülő sas stb. Legközelebbi rokon vele hangokban és fogalomban a tatár-török csap-mak (rennen, laufen), melytől származnak: csabghun v. csabghïn, v. csapkun v. csapku (schnell laufend), csabïk, v. csapïk, v. csabuk (schnell); továbbá a finn hoppu (sietség), s gyökhangban a német schnell. Egyébiránt a magyar gyökelem së, mely ,siet szóban si-vé változott; innen së-es, së-v-es, sëbes. Régies igeszármazéka: sebít.
E szónak betűi ugyanazok, melyek a testi sérvet jelentő seb szóban, holott ez amazzal semmi fogalmi öszvefüggésben nincsen. Ámbár pedig a köz kiejtés mindkettőt egyképen hangoztatja; mindazáltal véleményünk szerént, szabatosan véve, önhangzói finom különbség van köztök; t. i. a gyorsat jelentő seb-ben eredetileg éles ë-nek kellett hangzania, mely az i-hez áll legközelebb, s azzal fel szokott cseréltetni, pl. a kies këes; kiván këván; kigyelmed këgyelmed; giliszta gëlëszta; hasonlóképen mind, itt, ide, ily, ihol, is, hián s régieknél: mend, ett, ede, ely, ehol, es, heán, s több mások. A seb gyökkel mint gyorsaságot jelentővel szoros fogalmi és alaphangi viszonyban áll siet, melyet némely tájakon így is ejtenek: sëet; így a hasonló fogalmu serény (mn.) és sirűl szókban is a se gyökelem szintén si-vel váltakozik. Ellenben midőn a seb vágás, metszés, szurás, lövés által okozott rést, nyilást stb. jelent, nyilt e hangzó rejlik benne, mely a képzőket és ragokat inkább csak zárt ě-vel veszi fel: seběs, seběz, sebět, seběk, seběm, seběd. A nyelvszokás, mely a tiszta kiejtést gyakran elhanyagolja, amazt is szokta ugyan néha ekként ragozni: de a fenn elsorolt szók hasonlatára nyilt e-vel kellene ragoznunk: sebes, sebesen, sebesség, mint këes kies, ilyes, ilyet, ilyek, ilyen, itten, ide, siet. Ha tehát az eredetileg kellő hangoztatást újra szokásba hozni akarnók, a két külön értelmü seb szót különös hangjegyeink hiányában legalább kiejtésileg megkülönböztethetjük. Egyébiránt, mint a megelőző szónál is láttuk, ugyanazon tatár-török csap-mak igében, tehát ugyanazon hangokban, épen mint a magyar seb szóban, szintén mindkét fogalom megvan, t. i. laufen, rennen; és verwunden (Zenker).