, fn, tt. sás-t, tb. ~ok v. ~ak, harm. szr. ~a v. ~sa. 1) Igen sok családu kétlaki növénynemzetség a háromhímesek seregéből és egyanyások rendjéből; virágzása barkás, külön a hím, külön a nő virága, vagy ugyanazon, vagy más barkában. (Carex). Gönczy Pál négy alnemet különböztet meg, hogy így a fajokat annál könnyebben lehessen meghatározni, ú. m. 1) balhasások (psyllophorae); 2) palkafajták (cyperoidae); 3) sáték (vigneae); 4) valódi sások (legitimae). Ez utóbbihoz tartozó fajok: éles, sugár, gyepi, henye, hegyi, hanya, korai, epres, molyhos, cseplesz, havasi, ujjas, sáppadt, fejér, fényes, szőrös, muhar, hamvas, magas, korhadó sárga, pej sás stb. Kresznerics némely népies sásneveket is elészámlál, mint csíksás, nyersen a marhának veszedelmes, szárazan jó; gömbölyü sás; metsző sás, igen keskeny és éles levelü; kötősás. 5) Széles, átv. ért. így nevezik néhutt a gabonák s némely más növények hosszukás leveleit, melyek némileg a sás leveleihez hasonlók. Búza, árpa, köles, kukoriczaszár sása. A marha az árpa, és zabszalmát sása miatt szereti.
Rokonai: sáté és csádé, vagy csáté, valamint csuhu v. csuhi; eléjön Szabó Dávidnál császta is; valamennyien miként sás is, suhogó tulajdonságuktól kapták neveiket, minthogy hosszú ingatag leveleik a legkisebb szellő érintésére suhognak. Törökül: szaz, csagataj nyelven: szasz am. nád, sás (Vámbéry Á.), votják nyelven: a am. Riedgras (Budenz J.).