, SARKANTYU, (sar-k-an-t-ó) fn. tt. sarkantyú-t. 1) Eredeti czéljánál fogva, a lovag lábbelijének sarkára vert, vagy kötött bökentyű, vasból, vagy más éremből, melylyel a lovat ösztönözik. Aczél, ezüst, arany sarkantyú. Csipkés, pengős, pengőtlen sarkantyú. Kötött, csavarra járó sarkantyú. Egyenes, görbe sarkantyú. A lovat sarkantyú közé fogni. Sarkantyút adni a paripának. Tüzes lónak zabola kell, nem sarkantyú. Úgy illik hozzá, mint arany sarkantyú a bocskorhoz. (Km.). Sarkantyút pengetni, sarkantyúval kiverni a nótát.
"Sikolt, rikolt a sarkantyú.
Népdal.
2) Taréjos sarkantyúhoz hasonló konyhai eszköz, melylyel a tésztát csipkésen elmetélik. 3) A madaraknak, különösen a kakasnak hátsó körme. 4) Gátforma, kisarkalló mű, melyet a víz fonalának kicsapása ellen emelnek. 5) A növénytanban rendszerént a bokréta, lepel vagy a pilis zacskósan vagy kúposan megnyult alja, mint a milyen sarkvirágé. 6) Képes kifejezéssel, ösztön, inger, mely által valakit sürgetünk.
Legvalószinübb, hogy gyöke sark, melyből lett az elavult sarkant átható ige, annyi mint sarkad azaz sürget; s abból sarkantó, sarkantyú, mint, pattant pattantyú, berrent berrentyű stb. Ily viszony létezik s latin calx (pedis) és calcar között. Egyébiránt nagyon kinálkozó azon elemzés is, mely szerint sarkantyú vékonyhangon: serkentyü (serkentő) volna, a serkent törzstől.