v. SÜV, fn. tt. süv-et, harm. szr. ~e. Molnár A. latinozása szerént am. levir, melynek megfelel a hellen δαηρ; minél fogva szoros értelemben jelenti a nő férjének fitestvérét, köznépiesen szólva a nőnek öregbik vagy ifjabbik urát; továbbá általánosabban a férfi testvérét, mely mai németes szóval sógor. A székelyeknél Cserey Elek szerént (Tájszótár 337. l.) jelent sógorasszonyt is. Eléjön su és sóe alakban is. A régi emlékekben, különösen a Carthausi Névtelenben siv am. unokaöcs: "Annakokáért kildé el Budát, hogy az ő sivét, kinek Vazul vala neve, a nitriai temleczből kihozná. (Toldy F. kiadása. 84. l.).
Ezen sű v. süv szó legközelebbi rokona a sínai su, Schott szótárában így írva: schu (patris frater minor). Továbbá hangi és értelmi rokonságban van sző magyar szóval, honnan szövetség is származik. Innen jelentheti azt, kivel szövetségben (de nem vérségi rokonságban) állunk, ki szövetségesünk, épen úgy mint más nyelvekben is, például a francziában, allié jelent szövetségest és rokont, allier igétől, mely am. szövetséget eszközölni, és visszahatólag sallier am. szövetséget kötni; és: sógorságba lépni. Curtius György jeles nyelvtudós szerént a latin socer-ben a so gyök nem más, mint a szanszkrit szva (= övé).