v. SUDÁR, (1), (sud-ár) fn. tt. sudár-t v. sudar-at, tb. sudár-ok v. sudar-ak. 1) A növényszárak, különösen a faágak teteje, hegye. Fák sudarai.
"Nem csökken az által húnok birodalma,
Hogy kétfelé oszlik tetején hatalma;
Még terepélyesebb a fa, ha két águ,
Noha egy sudar tán nagyobb magasságu.
Buda halála. (Arany J.).
A bokroknak csak sudaraik látszanak az árvizből. Innen átv. ért. torony sudara, árboczfa sudara, szarv sudara. 2) Lószőrből való fonadék, melyet az ostor végére kötnek. Ostor sudara. Sudarral megpeczczenteni a lovat. Innen átv. ért. a kútgémről lelógó rúd, máskép: ostor, kútostor, melynek alsó végén a vedret tartó kankalék lóg.
Első, s tulajdon értelménél fogva hangutánzó, minthogy a hajlékony ágak, vékony növényszárak természetöknél fogva suhogásra hajlandók, és képesek. Többi jelentései átv. értelmüek, mennyiben a sudárnak vékony vagy felmagosodó tulajdonsága vétetett hasonlati alapul. V. ö. SUGÁR.